Hogyan haljunk meg könnyen és gyorsan

Hogyan lehet könnyen, gyorsan és biztosan meghalni?
(Pilóta 98/9)
Bevehetsz például száz altatót egy-két pint viszkivel. Tőrt tolhatsz tébolyultan tajtékzó társad tenyerébe (az alliteráció kedvéért), amikor közli: "most megöllek!" (bár ez kézügyesség híján a lassú és nehéz vég kockázatával járhat, meg nem is elég biztos). Aztán felakaszthatod magad, leugorhatsz a turulmadárról, de mit soroljam; te pilóta vagy, méltatlan hozzád. Van más mód is. Azon ismeretek titkos barlangjába vezetlek be, amely ismeretek megszerzése csak teoretikusan javallt, a gyakorlatba való átvitelük előtt szállj le és imádkozz, vagy emelkedj ezerötszáz méterre, és ott játszadozz kicsit magadnak, de ne soká. E barlang sötét és kihalt, tele van emlékművel, sírral, legendával, eldobott szabállyal és olyan pilótakacagással, amely már nem hallatszik ki sehová. Viselkedj tehát komolyan, ahogy a helyhez és az alkalomhoz illik: most életek árán szerzett tudást adok tovább neked. Mivel a holtak nem beszélnek, fogadd el egy élő tanácsait, aki azok szavait próbálja a szádba adni, akiket szeretett, s akik szívesen elmondanák, mire vigyázz, de nem tudják, mert hibáztak, vagy más hibázott.
Z-142-essel sturcolsz? (Aki nem tudná, mi ez: rácsapás, a földhözragadtak ijesztgetése.) Zuhanj tehát rá a célra (egy kapáló nénire? egy lovaskocsira? egy horgászra? anyu házára?), talán még a gázt is vedd le, nehogy túllépd a megengedett sebességet, majd jó nagyot húzz bele: a gép feltör, az ív tetején "ültesd ki". A kormányok alig fognak, nyomd előre a botot, mert ezt tanultad arra az esetre, ha elfogy a sebesség, lépd be az oldalkormányt, hogy ne álljon ferdén az orr, és kész. Ezek a hátondugó klasszikus mozdulatai. Mire feleszmélsz, a gép pörög. Nem is áll meg soha, amíg nyomod a botot, és miért ne nyomnád? Honnan tudnád, hogy húzni kell? Magasságvesztés: akár 200 méter pördületenként. Így is meg lehet halni.
Lehet, hogy a szerencsések közé tartozol, akiknek volt alkalmuk a negatív dugóhúzót egyáltalán gyakorolni, de még akkor is beletelik néhány másodpercbe, mire rájössz, hogy ez az. Ilyenkor egy másodperc életet jelenthet, kettő pedig halált. A repülőgép gyorsuló önpörgése, a jókora magasságvesztés közben a szerencsének már semmi szerepe nincs. Villámgyors és szakszerű mozdulatok csak attól várhatók el, aki "képben van", azaz tudja, mi történik egyáltalán. Te ilyen vagy? Ha nem, inkább ne sturcolj. Sőt, ha azt hiszed, hogy menő pilóta vagy, még kevésbé! (Az igazán menő pilóták már nem hisznek semmit; ők nagyon jól tudják, hogy mit nem tudnak.) Gondolj inkább a családodra, vagy arra, aki melletted ül és élete a kezedben van, vagy azokra odalent, akiket agyoncsaphatsz, felgyújthatsz egyetlen rossz döntés miatt. Talán láttál már rácsapást nagy gyakorlatú pilótától, de nem vetted észre, hogy sosem rárepül a célra, hanem mindig mellé, mindig bőven van sebességtartaléka a repülési pálya összes pontján, s a gázt eszében sincs levenni. A felvétel magasságát pedig úgy választja meg, hogy ha a gép "megül", akkor is maradjon alatta hely. A "zészáznegyvenkettes" könnyen megül! (Ez azt jelenti: ha nagyot belehúzol, egy darabig még tovább süllyed a tehetetlensége folytán.) Egy ijedtségből, vagy véletlenül elkapkodott mozdulat - túlzott húzás - elég hozzá, hogy a legbikább gép is rázuhanjon a "célra" ahelyett, hogy elhúzna felette.
Mi a dobott orsó? Ugyanaz, mint a dugóhúzó, csak sokkal gyorsabb. A repülőgép autorotál, és ezt mindaddig csinálja, amíg ki nem veszik belőle, ráadásul mindinkább merülő pályára megy át. Van-e fogalmad róla, hogy milyen könnyű egy ilyen autorotációt előállítani? A Z-142 típussal nem szabad ugyan dobott orsót csinálni, de lehet.
Ma is előttem van annak a srácnak az arca, akitől - miközben egy barátja repülőhalálának okait próbáltuk kitalálni - megkérdeztem:
- Mit gondolsz, mit csinál a gép, ha jól bedöntöd, mert látni akarod, milyen képet vágnak odalent, aztán mondjuk száznyolcvanból egy húzott fordulót csinálsz, és beléped az oldalkormányt?
- Mit?
- Megdobja magát!
- Tényleg... ? - kérdezte olyan őszinte ámulattal, amitől az összes repülőgépvezetői kiképzési utasítás elsápadt a szekrényben; látszott, ahogy egy emléktől végigfut a srác hátán a hideg. Ő megúszta, pedig meghúzta. Szóval így is meg lehet halni. Azoknak, szegényeknek, akik pont ott nem találták el a hajszálnyi határt a húzás és a túlhúzás között, ahol nagyon kellett, ma már a fejük felett gereblyéznek.
Rossz az idő? Nagy a szél, vagy kénytelen vagy felhőben repülni VFR-t? Vágj csak neki! Így is meg lehet halni. Persze, ha volna eszed, el sem indulnál. Aki a hátadat csapkodja, hogy "Mi van, berezeltél?", annak azt üzenem: rövid életű lesz. Vagy nem tudja, mit beszél. Lehet, hogy nem érsz oda időben, talán még aznap se, de van rá esélyed, hogy egyáltalán odaérj, ha tudsz várni. Nem az a nagy pilóta, aki nekivág az ismeretlennek, hanem az, aki ezt messziről elkerüli. Aki pontosan tudja, hogy mibe megy bele. Lehet, hogy megünneplik Kukubenkó Janit, akinek sikerült "csakazértis" átjutni valami égi szennyen, de ez tiszavirág-életű dicsőség, és csak arra jó, hogy oktalan önbizalmat ébresszen benne azért, mert egyszer szerencséje volt. A szerencse nem lehet kalkulált tényező a repülésben. Csak az abszolút felkészültség. Tudni kell, ha itt az idő: visszafordulunk! A hegyek, a szél, a felhők, a föld nem ismernek kegyelmet. Jönnek! A csapásuk halálos. Nagyon tiszteld őket, ha élni akarsz. Túl nagy márványtábla őrzi a barátaim nevét, akik már nem mondhatják el, mennyire fontos is ez.

Őmiattuk is: szeretnélek megijeszteni! Téged, az 50, 100 és akár 200 órás pilótát, aki úgy hiszed, nem érhet már meglepetés, és letegezheted a repülőgépet. Tanuld meg, hogy soha nem tudhatsz mindent. Még akkor sem, ha már - azt hiszed - kipróbáltál mindent. Nincs két egyforma gép, két egyforma nap és hangulat és lelkiállapot és időjárás és szituáció. A változó tényezők variációi végtelenek. Mindenkor az adott helyzet-együtteshez kell alkalmazkodni, és mindig másképp. Ne hidd, hogy te már láttál ilyet vagy olyat, ne bízz a rutinodban, mert elég, ha a sokból csak egyetlen részlet más, mint máskor, és a képlet máris új.
Ne orsózz alacsonyan, hogyha eddig csak 600 méter felett gyakoroltál orsót! Ott fent nem számít, ha ügyetlenségből süllyedsz közben száz métert háton, legfeljebb megijedsz, de ismerősöd háza felett talán már nem lesz ennyi hely! Ne bízd az életedet feltétel nélkül olyan repülőgépre, amelynek nem ismered minden rezdülését, és ha ismered, akkor se tegezd le. Mindig legyen biztonságos tartalékod magasságból és sebességből, sőt, minél kevesebb a repült órád, annál inkább időből is! Hagyj magadnak néhány másodpercet a meggondolásra, mielőtt akármibe fognál. Ha pedig volt már necces labdád, örülj, hogy átment a hálón, de ne bízz benne, hogy legközelebb is sikerül. Az ember általában érzi azt, hogy valami nem gömbölyű, felvillan benne a kétség szikrája; ez a legutolsó intő jel. Ha csak egy szikra kétséged is támad a hirtelen elhatározott manővert illetően, ha egy hangyányit is bizonytalan vagy, hogy szabad-e, lehet-e, tudom-e, akkor már biztos lehetsz benne, hogy nem szabad! nem lehet! Ne söpörd el ezeket a megérzéseket. Röviden és nagy betűkkel csak annyit kérek: VIGYÁZZ!
Vigyázz az élőkre, és tanulj a holtak hibáiból, vigyázz a gépedre, amivel még sokan és sokat szeretnének repülni, de főként magadra vigyázz. Várnak otthon, nem? Ha pedig van még fölötted; alattad, melletted vagy mögötted valaki, akkor a felelősséged hatványozódik. Győzd le a mohó vágyat, ami átgondolatlan és ismeretlen tettekre hív, a kísértést, ami "dicsőséges", de bizonytalan végű kalandokra csábít. Ne azt hitesd el a kívülállókkal, hogy a pilóta életeleme a kockázat és a veszély; higgyék inkább azt, hogy mi, pilóták vagyunk azok, akik másoknál sokkal alaposabb felkészültséggel, felelősségtudattal és biztonsággal uraljuk a fenekük alatt zúgó vagy fütyülő szerkezetet, mint mondjuk egy sofőr a magáét. Mi mindig tudjuk, honnan fúj a szél, mert ez a dolgunk. Számolunk és számítunk, felkészülünk, jól és gyorsan döntünk, és nem kockáztatunk. Minek? Anélkül is szép, sőt, csak anélkül igazán szép, amit csinálunk.
Csak az veszélyes, amire nem vagy felkészülve. Ami váratlan. A legveszélyesebb pedig a "majd én megmutatom". Akármilyen elemi erővel tornyosul fel benned a vágy, akárki integet, fotózik is ott lenn, és várja tőled a csodát, mondj nemet, mielőtt olyan mozdulatra indulna a kezed, vagy a lábad, aminek a végét még nem tudod. Az élőknek, a holtaknak, a benned bízóknak és nekünk tartozol ezzel, akik szeretnénk büszkén mondani: "Pilóta vagyok!"

Daka