Mitől jó a házasság

Mitől jó a házasság?

 

A szerelem olyan érzés, melyet olyas valaki iránt érzünk, aki kielégítette, kielégíti vagy ki fogja elégíteni szükségleteinket és legmélyebb vágyainkat.

 

Ha mások elutasítanak minket valószínűleg mi is elutasítjuk őket. Ez azt jelenti, hogy csak azért szeretjük az embereket, amit véleményünk szerint tenni fognak, tesznek, vagy tettek értünk. Először azt szeretjük, amit tesznek, aztán szeretjük meg a személyt, mert kedves és kielégítő, amit tesz. Soha senkit nem szeretünk pusztán önmagáért.

Ha elfogadható és tapintatos viselkedést sem kaphatott tőle, miben különbözött bárki idegentől, akitől ugyanilyen keveset kapott volna?

 

A szerelem átfogó hatalmas érzése ritkán fog el minket a másik egyetlen tulajdonsága alapján, mint például az intelligencia, a jó külső, vagy a gazdagság. Ha egy férfi csak a testéért szeret egy nőt, akkor vagy erősen frusztrált, vagy éretlen, vagy mind a kettő. Ahhoz, hogy a szerelem fönnmaradhasson, többre van szükség egyetlen adottságnál. Ezért csak akkor leszünk igazán szerelmesek, amikor a szeretett lénynek több olyan tulajdonsága van, amelyet szerelmese nagyra értékel. Amellett, hogy megbízhatóságra, hűségre, szépségre és humorra, vagy bármi másra vágyunk, kedvességet, partnerséget, igazságos bánásmódot is kívánunk tőle, továbbá azt az érzést, hogy fontosak vagyunk számára. Amikor mindezek, és még egy sor finom tulajdonság jelen vannak, akkor az ember szerelmes lesz, de csak miután meggyőzte magát róla, hogy az illetőben megvannak ezek a vonások, és csak ha ezek fontosak a számunkra.

 

És mi van a szerelemmel első látásra? Az igaz szerelem soha nem első látáson alapul. Igaz szerelem csak akkor lehetséges, ha alakalmunk van a teljes ember megismerésére. A szerelem „első látásra” egy vagy néhány olyan tulajdonságon alapul, amely vonzza az embert, és felkelti az érdeklődését az illető iránt. Ha a későbbi tapasztalat ezt megerősíti, akkor a szerelem fokozódik, ha nem akkor elhal.

 

Aligha valószínű, hogy csak a szépsége váltotta ki a férfi csodálatát, mégsem képes tudomásul venni, hogy testi vonzereje nélkül férje talán sosem szeretett volna belé. De mi történik, ha a nőt baleset éri, és elveszíti szépségét? Azt akarnám mondani, hogy akkor a férjében tényleg meghalna a szerelem, és el akarna tőle válni? Pontosan. Újra meg újra láttam ilyet. Ha egy férfi számára fontos a szépség és a szexuális kielégülés, akkor pontosan ezek képezik szerelmének alapját. Ha a felesége már a házasságuk elején elveszítené a vonzóerejét, akkor esetleg nem lenne rá elég ideje, hogy más olyan tulajdonságokat fejlesszen ki magában, amelyek a szex iránti állandó vágy helyébe léphetnének. Ha az asszony külseje harmincévi házasság után változik meg, akkor egy teljes élet emlékei, valamint a feleség sok más tulajdonsága pótolhatják elveszített szexepiljét.

 

A szüleinket sem automatikusan szeretjük. Azért szeretjük őket, mert jók voltak hozzánk. Ha gyerekkorunkban vertek, elhanyagoltak, vagy elhagytak volna minket, szentnek kéne lennünk, hogy továbbra is szeressük őket. A szeretetet ki kell érdemelni. Öreg vagy szenilis szüleinket, akik már semmit nem tehetnek értünk, még mindig szerethetjük a hozzájuk fűződő kedves emlékeink miatt. Azért szeretjük őket, amit értünk tettek, és csak akkor, ha sok évvel ezelőtt, gyerekkorunkban tényleg jók voltak hozzánk.

 

Ha valaki kielégíti legmélyebb igényeinket és vágyainkat, akkor újra meg újra szerelembe tudunk esni, és ezeknek a szerelmeknek mindegyike mély és őszinte lehet. Szerethetek-e egyszerre két embert? – nyugodtan válaszolhatjuk rá, hogy: Igen kettőt vagy akár két tucatot is (ha eleget forgolódsz a világban).

 

Akár hiszik, akár nem, a nők nem becsülik azt a férfit, aki minden szeszélyüknek enged

A nők többre értékelik a biztonságot, mint a kényeztetést. Amikor különféle dolgokat kérnek a fiújuktól, a vőlegényüktől vagy a férjüktől, nem bánják, ha csak egyes kéréseik teljesülnek, de nem kapnak meg mindent, amit kérnek. Olyan férfit akarnak, aki nemet is tud mondani nekik, aki elég erős hozzá, hogy a visszautasítást is elviselje, és aki nem hagyja, hogy az ujjuk köré csavarják. Aki sose áll a sarkára, az elriasztja a nőket, mert rájönnek, hogy nem férfira találtak, hanem egy kisfiúra.

Eleinte persze nem lehetnek biztosak ebben. Így aztán, hogy meggyőződjenek róla, egyre többet követelnek, miközben minden alkalommal azt remélik, hogy a fickónak mégiscsak van gerince, és nemet mond. A nők a szívük mélyén azt akarják, hogy a férfiak időnként szálljanak szembe velük, és bizonyítsák be a függetlenségüket.

 

A visszavágás: hogy dacoljunk az illetővel, aki elutasított minket, és hogy bebizonyítsuk önmagunknak, mégiscsak van valaki, akinek a számára kívánatosak és szeretnivalók vagyunk.

 

Csak akkor állunk készen egy újabb komoly kapcsolatra- beleértve a házasságot is- amikor már nyugodtan tudunk beszélni az előzőről, anélkül, hogy idegesek lennénk, vagy könnyekben törnénk ki, amikor már csak ritkán jut eszünkbe korábbi szerelmünk, és képesek vagyunk újra élvezni az embereket meg a szórakozást, de különösen akkor, amikor találkozunk régi szerelmünkkel, és úgy tudjuk feldolgozni magunkban a találkozást, mintha csak egy régi barátunkkal találkoztunk volna, aki nem több, mint jó barát.

 

Félelem, hogy fájdalmat okozunk a másiknak: Ezt mind ő csinálta, és nem maga. Nem a maga tervei miatt izgatta fel magát, hanem azért, amit a maga terveiről gondolt magában. Más szóval: az emberek mindig maguk borítják ki magukat. Igazságtalanul és alaptalanul kárhoztatja magát, ha mások neurotikusan reagálnak a maga viselkedésére.

Ha valakit mások könnyen manipulálnak, és megpróbálják a bűntudatán keresztül irányítani, az nézzen utána az új pszichológia elképzeléseknek. El fog képedni, mekkorát tévedett, és milyen ostobán viselkedett éveken keresztül, amikor engedte, hogy mások érzelmi zsarolással irányítsák életét. Ezt nem szabad hagyni.

 

A házasság üzlet és minél több közös törekvése van az üzletfeleknek, annál jobban kijönnek egymással.

 

Ha hosszú autóútra mégy a házastársaddal, vannak-e hosszú, néma időszakok, amelyek gyakorlatilag akkor kezdődnek, amikor kihajtasz a kapun, és addig tartanak, amíg meg nem érkezel úti célhoz? HA igen, akkor barátként aligha leltek sok örömöt egymás társaságában. Röviden, ha nem tudunk társalogni egymással, anélkül, hogy lefeküdnétek, együtt dolgoznátok valamin, vagy vendégeket fogadnátok, akkor a társas kapcsolat nem erőssége a házasságotoknak. Ha úgy érzitek, szerettek együtt lenni vele, a legjobb barátotokkal, az biztosíték arra, hogy bölcsen választottátok meg a házastársatokat. Fütyüljetek rá, hogy mennyire jóképű vagy csinos a partneretek, milyen gazdag, mennyire tapintatos és figyelmes, fütyüljetek minden másra. Ha mindezek a jó tulajdonságok együttesen sem hatnak oda, hogy szeretnétek a társaságában lenni, akkor felejtsétek el az illetőt.

 

Míg egy nős férfinak vagy egy férjes asszonynak csak egyszerűen oda kell bújni a partneréhez, ha szexuálisan közeledni akar, a magányos embernek, amíg ágyba bújhat szerelmével, végig kell csinálnia egy sor olyan szertartást, amelyhez képest egy királyi koronázás csak hétköznapi esemény.

 

Más dolog szeretni valakit és más dolog összeházasodni vele.

 

Sokkal egészségesebb volna társadalmunk számára, ha sokkal nehezebb lenne házasságot kötni, de valamivel könnyebb lenne elválni.

 

Ha úgy érzitek, annyira boldogtalanok vagytok, hogy valamiféle változásnak be kell következnie, ne áldozzátok fel magatokat túlságosan sokáig. Ha ezt teszitek, csak arra tanítjátok gyerekeiteket, hogy az erőszakos fráterek előtt meg kell hajolni, és az az érett viselkedés, ha megszaladunk a harc elől. Ha ezt tanulják a családban, az nem szolgál a javukra. Ezért aztán miután ésszerű mértékben megpróbáltunk a sarkunkra állni, de ezzel nem segítettünk a súrlódásokon, ha megtehetjük, inkább hagyjuk ott a partnerünket, mintsem, hogy a végtelenségig kitegyük a gyerekeket az ilyen neurotikus jeleneteknek. Ha a hajó süllyed, jobb ha megmentjük magunkat, és a többiek közül is, akit csak tudunk.

 

Gondolkodni könnyű, cselekedni nehéz, a gondolkodásunkkal összhangban cselekedni a legnehezebb dolog a világon. Goethe

 

Csakugyan mindig az őszinteség a legjobb politika? Erre a kérdésre az esetek nagy részében igennel válaszolnék. Ám ez azt feltételezi, hogy a partnerünk elég érett, és nem annyira sérülékeny, hogy az igazság nagyon kiborítsa. Utóvégre a pszichológusok mindig azt hangsúlyozzák, hogy a nyílt kommunikáció a boldog házasság fontos része, nem? Továbbá nem állítják-e azt is, hogy mindörökre elveszíthetjük házastársunk bizalmát, ha nem mondjuk meg neki az igazat? Mindennek ellenére én azt mondom; jobb ezt csak olyas valakivel csinálni, aki el bírja viselni az igazságot. Egyes emberekkel szemben a teljes őszinteség annyi, mintha borotvapengét nyomnánk egy csecsemő kezébe.

 

Akkor hát mikor van értelme, hogy megóvjuk partnerünket a fájdalmas igazságtól? Akkor amikor nem árt nekünk, ha elhallgatjuk, és amikor úgy érezzük, semmi fontosat nem nyerünk vele, ha beavatjuk a bizalmunkba.

 

Amikor a partnered legközelebb megvádol azzal, hogy nem mondod el neki a teljes igazságot, és megpróbál letolni érte, egyszerűen hárítsd vissza rá a felelősséget. Közöld a házastársaddal, hogy mindig meg fogja tudni az igazságot, attól a pillanattól fogva, amikor bebizonyítja, hogy az igazság nem fog belőle üvöltözést, zsörtölődést, sírást, vádaskodásokat, fenyegetéseket és önsajnálatot kiváltani. Kinek van ezekre szüksége?